Május 6-a különleges nap volt intézményünk életében: egy korszak zárult le, amikor méltóképpen elbúcsúztunk Tripsó Zoltán István intézményvezetőnktől. Ezzel a nappal nemcsak egy hosszú és tartalmas szakmai pálya ért véget, hanem egy olyan ember munkásságát ünnepeltük, aki meghatározó szereplője volt közösségünk mindennapjainak – most pedig megérdemelten vonult nyugdíjba..
De ne gondoljátok, hogy ez szomorú búcsú volt! Inkább sok mosollyal, történetekkel és meleg szavakkal teli hálaünnep – olyan, amilyet csak az érdemel, aki ennyi éven át figyelt ránk, dolgozott értünk, és mindig mellettünk állt.
Zoli sokunk számára nemcsak vezető volt, hanem egy biztos pont, egy derűs arc a mindennapokban. Személyisége mindenkit elragadott, mindig mosolyogva fogadott bennünket, bármikor is találkoztunk vele. Vicc-parádéi – még ha néha fárasztóak is voltak – mindig derűt hoztak a hétköznapjainkba, és valahogy még a legzsúfoltabb, legnehezebb munkanapokon is sikerült vele egy pillanatra megállni, nevetni, és másként nézni a világra. Az a fajta vezető volt, akinek a jelenléte már önmagában is megnyugtatott, és kicsit könnyebbé tette a napokat.
Az utolsó munkanapján sokan jöttek el, hogy megöleljék, kezet fogjanak vele, vagy csak egyszerűen azt mondják: „Köszönöm, hogy mellettünk, velünk voltál.” Voltak nevetések, sztorizások, és persze ajándékok is – de a legnagyobb ajándék mégis az volt, hogy együtt lehettünk, és elmondhattuk, milyen sokat jelentett nekünk Zoli.
Mostantól a pihenés, a család, a kert, egy jó könyv, egy csendes séta – vagy éppen a robajjal hangos motorozások – veszik át napjai helyét. De biztosak vagyunk benne, hogy időnként még visszatér közénk – mert vannak emberek, akik örökre a közösség részei maradnak. Zoli, te is ilyen vagy számunkra.
Köszönjük, Zoli! Jó pihenést, sok örömet és derűs, nyugodt éveket kívánunk!