Híreink
Szeptember 24-én Ágota Falvára utaztunk, hogy részt vegyünk a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató módszertani börzéjén. A nap nemcsak tanulásról, hanem élményekről, kreativitásról és feltöltődésről is szólt – és bizony, unatkozni senki sem tudott!
🎵 Hangszerek hétköznapi tárgyakból – és rengeteg nevetés
Az egyik legizgalmasabb programon Sőnfeld Mátyás zeneterapeuta és pszichopedagógus vezetésével megtapasztalhattuk, hogyan lehet egyszerű tárgyakból hangszert készíteni. Seprűnyél, papírtörlő-tekercs, vízipisztoly – mindből zenei eszköz lett a kezünk alatt! Megismerkedtünk a „xilofun” nevű fejlesztőjátékkal is, amely játékosan segíti a gyerekeket a zenélés örömének felfedezésében.
🎭 Drámajáték – amikor mi is szerepbe bújtunk
A Kaposi László vezette drámapedagógiai foglalkozáson nem maradhattunk nézők. Belekóstoltunk a szerepjátékok, improvizációk és „élő szobor” gyakorlatok világába, ahol a kreativitás, az empátia és a csapatmunka kapott főszerepet. Közben sokat nevettünk, és közösen tapasztaltuk meg, milyen jó érzés kilépni a komfortzónánkból.
⛪ Lelki feltöltődés a Szent Jobb Lator templomban
A nap végén Ágnes nővér vezetésével ellátogattunk a Szent Jobb Lator templomba, ahol egy kis csend, nyugalom és lelki elmélyülés zárta a napot. Jólesett megállni egy pillanatra, és átgondolni mindazt, amit kaptunk – élményben, tudásban és emberi kapcsolatokban egyaránt.
Hazafelé tele voltunk új ötletekkel, inspirációval és jókedvvel. A nap megmutatta, hogy a gyermekvédelemben nemcsak a szakmai tudás, hanem a kreativitás, az együttlét és a lelkesedés is nélkülözhetetlen – mert így tényleg életre kelnek az ötletek.
Bővebben
20 éve, hogy magunkhoz fogadtuk az első testvérpárt, és elkezdődött nevelőszülői hivatásunk. Szép lassan érkeztek hozzánk a többiek. Sok-sok évig nyolc ártatlan, nehéz sorsú gyermek életét, sorsát egyengettük, otthont, családot biztosítottunk nekik.
Azután voltak olyan gyermekek, akiket örökbe adtunk, hazagondoztunk, vagy felnőtté válásukat, kirepülésüket segítettük.
Nehéz? Igen! Rengeteg élmény, nehézség, megfelelés, sírás, nevetés, és sorolhatnám, amit fel sem lehet! Az első szavak, lépések, éjszakák, amiket ébren töltöttünk, közös programok, nyaralások. Olyan emlékek, amiket senki nem vehet el tőlünk.
A nagyok ma is hazajárnak. Igen, haza, mert ez volt az otthonuk, és ma is annak tekintik. Családjuk, gyermekeik vannak, lesznek, akiket unokáinknak tekintünk. Ma is segítjük, támogatjuk őket. Egy-egy családi ünnep alkalmával jó sokan vagyunk, ami boldoggá tesz bennünket.
Elismerik munkánkat, sok díjazást tudhatunk magunkénak. Büszke vagyok a Szent-Anna díjra, amit hálás szívvel köszönök. 🙏
Köszönetnyilvánítás
Köszönöm a férjem támogatását, segítségét.
Köszönök mindent a hosszú évek alatt segítséget nyújtó szakmai csoportnak, vezetőimnek, Ebes község polgármester asszonyának, körzeti orvosunknak, asszisztensének, akik a leglehetetlenebb helyzetben is a rendelkezésünkre álltak.
Köszönöm nevelőszülői tanácsadómnak ❤️, aki akár éjjel is felveszi a telefont, ha kell, a gyámoknak, az óvodának, az iskolának, akik mindig szívükön viselték a gyermekek fejlődését, szeretettel fogadták a közösségben őket. És a teljesség igénye nélkül köszönöm minden szomszédnak, községünknek, hogy elfogadják hivatásunkat.
Egy biztos: ma is ezt választanám.
Sokan kérdezik, hogy meddig???
Amíg a jó Isten erőt és egészséget ad.
Egy nagy álom
Van egy nagy álmom:
Minden gyermeket egyszerre újra látni, akik valaha is nevelkedtek nálunk. ❤️❤️❤️
Bővebben
A Csigaház Alapítvány és intézményünk munkatársai különleges pólótervező pályázatot hirdetnek nevelőszülőknél élő és lakásotthonban nevelkedő gyerekeknek és fiataloknak!
A pályázat témája:
Október 4-én ünnepeljük az Állatok világnapját. Ezen alkalomból ez évi pályázatunk témája:
„Én és a kedvenc állatom” 🐕🐈🐇🦜
Rajzold, fesd vagy tervezd meg, milyen lenne a saját pólód ezen a témán keresztül!
Lehet színes, vicces, megható – a lényeg, hogy a TE kedvenc állatod és a hozzád fűződő kapcsolat jelenjen meg rajta!
Részvételi feltételek:
👧🧒 A pályázaton minden nevelőszülős és lakásotthonban élő gyermek és fiatal részt vehet.
🎨 A pólótervet A4-es lapra kell elkészíteni, lehet kézzel rajzolt vagy digitális formában is.
⚠️ Fontos, hogy a pályamű tiszta, sima rajzlapra készüljön – ne használj vonalas vagy négyzetrácsos füzetlapot!
📩 A kész munkát a nevelőszülői tanácsadónak vagy a lakásotthon nevelőjének kell leadni.
⚠️ Ne felejtsétek el a mű hátuljára ráírni a neveteket, életkorotokat és gondozási helyeteket, a nevelőtök vagy nevelőszülőtök telefonszámát!
Díjazás 🏆:
A legötletesebb és legszebb pályaművek alapján valódi pólók készülnek, amelyeket a gyerekek viselhetnek majd!
Beadási határidő:
2025. november 5.
Kérdésed Van?
Ha bármi kérdésed felmerülne, keresd Mester Viktóriát a +36 20 322 3073 telefonszámon.
👉 Fogj ceruzát, ecsetet vagy digitális eszközt, és mutasd meg nekünk: Te és a kedvenc állatod hogyan tartozol össze!
A pólótokat Támogatóként a DebPrint készíti el:
Bővebben
📅 Szeptember 26–27-én ismét megrendezésre került a Hadházi Káposztás Napok, amely Hajdú-Bihar vármegye egyik legnagyobb gasztronómiai 🍲 és kulturális 🎭 fesztiválja.
A kétnapos rendezvény sokszínű programokkal 🎶, koncertekkel 🎤, főzőversennyel 👨🍳🥘 és hagyományőrző eseményekkel 🐴 várta az érdeklődőket.
👥 Intézményünk munkatársai is képviseltették magukat a fesztiválon. Fontosnak tartottuk, hogy bemutassuk a gyermekvédelmi feladatainkat 👧🧒, és felhívjuk a figyelmet a nevelőszülői hivatás jelentőségére 💛.
Kollégáink szívesen válaszoltak a látogatók kérdéseire ❓, és tájékoztatást nyújtottak a nevelőszülővé válás lehetőségeiről ℹ️.
🍲 Emellett a főzőversenyen is megmérettük magunkat. „Karcsi és a csipet-csapat” tradicionális orosz scsi levest készített 🥘, amelyet a zsűri ezüstéremmel 🥈 jutalmazott. A sikeres szereplés igazi közösségi élményt 🤝 jelentett számunkra.
Bővebben
Mit árul el rólunk a tánc? Hogyan válik egyszerre szórakozássá, közösségi élménnyé és hagyománnyá? Erre kaphat választ minden érdeklődő a Kutatók Éjszakáján, ahol a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar izgalmas programot kínál: A táncok világa, a világ táncai – Kalotaszegről, Sri Lankán át a Fülöp-szigetekig.
Szeptember 26-án Hajdúböszörményben három fiatal kutató kalauzolja el a közönséget a táncok titkos világába. Megtudhatjuk, milyen szerepet játszik a férfitánc Erdélyben, hogyan őrzik hagyományaikat a sri lankai vedda táncok, és miként kapcsolódik a hithez és ünnepekhez a Fülöp-szigeteki vallásos tánchagyomány. Az előadásokat élő bemutatók kísérik, így a közönség nemcsak hall, hanem lát és érez is – mintha maga is részese lenne a távoli kultúráknak.
A program nemcsak a felnőtteknek szól: a fiatalok számára is különleges élményt kínál, hiszen izgalmasan mutatja meg, hogy a tánc sokkal több, mint ritmus és mozdulat. Identitás, közösség, hagyomány – mindez ott rejlik a lépésekben.
Időpont: 2025. szeptember 26. 17:00–19:00
Helyszín: Debreceni Egyetem GYGYK, Földszinti előadó (Hajdúböszörmény, Désány István utca 1–9.)
Érdemes eljönni és átélni, hogyan táncol a világ!
Bővebben
Ismét eltelt egy tanév, és sokan közületek egy újabb nagy lépéssel közelebb kerültek a céljaikhoz. Valaki most zárta le az általános iskolát, mások sikeresen érettségiztek vagy szereztek szakmát, és vannak olyanok is, akik felsőfokú tanulmányaik végére értek. Ti vagytok azok, akik most új szakaszba lépnek – és mi erre nagyon büszkék vagyunk!
Ezért szeretnénk létre hozni egy Sikerfalat – egy olyan felületet, ahol bemutathatjuk azokat a fiatalokat, akik tanulmányaikat becsülettel végigcsinálták, helytálltak a kihívásokban, és elérték céljaikat. A Csigaház Alapítvány közössége, intézményünk munkatársai és fenntartója együtt ünnepli veletek ezt a fontos mérföldkövet.
Ha te is 2024-25ös tanévben-ben végeztél – akár a nyolcadik osztályt fejezted be, akár érettségiztél, szakmát vagy diplomát szereztél – jelentkezz, és kerülj fel te is a Sikerfalra!
A Sikerfalon megjelenik a neved, az iskolád neve és az elért végzettséged – mindezt azzal a céllal, hogy példát mutathass társaidnak, és hogy közösen örüljünk sikerednek.
És hogy a megérdemelt ünneplés se maradjon el: minden sikeresen jelentkezőt egy páros mozijeggyel ajándékozunk meg – mert egy ilyen eredmény után jár egy kis kikapcsolódás is!
Bővebben
Blog bejegyzések
Lakásotthon